Tékozló Homár


Gyönyörűen szépített a Reneszánsz Étterem

2009.11.13. 10:00 | ge | 86 komment

Na ezt a boldog ügyfél sztorit nehéz lesz überelni! A visegrádi Reneszánsz Étterem alkalmazottja tévedésből a szünnapjukra vette föl az asztalfoglalást, ám ahelyett hogy egy bezárt, sötét, néptelen hely várta volna Martinm5-t és barátnőjét, a konyha mégis megnyitott.

Kedvesem a hét elején telefonon asztalt foglalt a visegrádi Reneszánsz Étteremben, szerda este fél7-7 körülre, amit meglepetésnek szánt nekem. Meg is érkeztünk szerda este öt perccel 7 után, a nyíló ajtóban rögtön elénk pattant az ismert középkori jelmezbe öltözött pincér. Poénkodva megjegyeztük, hogy tán nem csak minket várt itt az ajtóban? Mosolyogva válaszolta, hogy bizony, délután 2 óta csak bennünket vártak, és ha még 10 percet késünk, haza is mennek.

Olvasson tovább!

Ismét Prágában hagyta utasait az Orangeways

2009.10.27. 13:40 | ge | 127 komment

Az Orangeways úgy látszik megint biztosra ment. Mint tavaly nyáron, most is többszörösen eladta ugyanazokat helyeket, így újra póruljárt magyarokat hagyott  Prágában. Segíteni most sem segített senki, csak ugyanúgy beígérték a a jegy visszafizetésének árát, ami egy ilyen helyzetben pont lószart sem ér.

Az eset október 25-én vasárnap a reggeli 6:30-as Orangeways járattal történt meg. Kb. 20 embert hagytak Prágában; köztük majdnem minket is. Az előreváltott jegyünket; amin ülésszám is szerepelt, eladták még 2-szer. Ugyanazokra az ülésekre, több jegy is szólt. A legérdekesebb, hogy az utaskisérő hölgynél levő papíron nem szerepelt a nevünk. Csak az a név szerepelt, aki utoljára vette meg arra a helyre szóló jegyét az orangeways.hu oldalon. (Az odafele szóló úton minden rendben volt; ugyanannak a jegynek a Budapest->Prága iránya stimmelt.)

Olvasson tovább!

Re: Foltos pokrócot kapott a fagyhaláltól rettegő vendég - A hotel igazgatója válaszol, kitör a spermavita

2009.10.22. 00:01 | szily | 201 komment

Gyorsan megérkezett Róbert, az igazgató válasza H. levelére, és az abból készült posztra. H. egy jeges szenvedéssel teli hosszú hétvégéről számolt be nekünk. Az egri Hotel Korona vezetője felhívja a figyelmet az olvasónk történetében előforduló logikátlanságokra, de az ő levele közben újabb kérdőjeleket rajzolt az arcunkra. Mi ez a teszkós melegítőkészülékvásárlás? Ha egyszer nem tiltakozott semnmi miatt a vendég, hogy került szóba a fűtőtest? És miért akart volna venni egyet? Szó esik ezen kívül egy feltételezett, de ki nem mondott spermafolt méretéről, az azonban nem derül ki - ezt mondjuk csak maga H. mesélhetné el -, hogy ha ennyi borzalmat tapasztalt napokon át, miért nem fordult közben egyszer sem a szálloda valamelyik menedzseréhez. Talányok alant.

Olvasson tovább!

Foltos pokrócot kapott a fagyhaláltól rettegő vendég

2009.10.21. 15:30 | ge | 88 komment

Na most aztán van itt minden: wellness nemlétező fűtéssel, lejoghurtozottnak remélt pokróc, kifogásolt vacsora, túl közvetlen pincér és mocskos zuhanyzók. Van az stílusú vendég, akinek mi is a nyakába öntenénk a levest, de mondjuk ha hideg van odakint, akkor illik fűteni, az tény.

Tisztelt Korona Hotel!

Kérem engedjék meg, hogy pár észrevételt tegyek szállodájukkal kapcsolatban. Múlt héten pénteken, 16-án érkeztünk és vasárnapig élveztük az Önök vendégszeretetét, amelyet valószínűleg soha nem fogunk megismételni és sajnos erre biztatjuk majd ismerőseinket is. Eger viszont nagyon szép.

Olvasson tovább!

Hazudós utazási irodába botlott a naív nagymama?

2009.10.07. 07:34 | ge | 116 komment

Nagymama a görögországi poszton felbuzdulva nekünk írta meg élete első nyilvános panaszkodását. Azt írja, hogy a budapesti Der Tour New York-ban ejtette arcra a klasszikus módszerrel: nem azt a szállást kapta, amit itthon a prospektus alapján várt és ígértek neki, tehát amiért fizetett, a pénzt mégsem akarják visszaadni. A mi szívünk elszorult, ahogy a karakán nagymama élményeit olvastuk, kétségtelenül kedvenc mondatunk volt, a "nem is gondoltunk semmi rosszra, de ahogy az kinézett, egy magára adó magyar vagy más nemzetiségű disznó sem költözött volna be." Átvert ügyfélségen kívül is szívünk csücskei a nagymamák, úgyhogy szátokra vigyázni.

Olvastam a görögországi cikket, feháborító hogy egyes utazási irodák mit nem engednek meg maguknak. Én is hasonló cipőben járok, három és fél hónapja hadakozom a budapesti Der Tours Váci úti irodájával egy náluk befizett, de igénybe nem vett szolgáltatás dijának visszafizetéséért.

Olvasson tovább!

Lábtörlőnek nevezték a magyarokat, majd kidobták a görög buszból a családot

2009.10.06. 01:00 | szily | 589 komment

Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen kiteszik egy buszból Görögország közepén. Fantasztikus fordulatok, mellbevágó versidézetek, váratlan nemzetkarakterológia, oláhozás a XXI. században, nem túlzok, hogy soha nem volt ehhez akár csak hasonló utazási irodás sztorink. A történet annyira cifra, hogy az érintettek véleményének ismerete nélkül a világért sem mernék állást foglalni róla, de olvasmánynak elsőrangú.

Olvasson tovább!

Elfelejtett borravalót adni, leüvöltötték az olasz bácsi fejét a magyar pincérek

2009.10.02. 10:00 | ge | 327 komment

Zsuzsanna fel van háborodva azon, hogy nálunk a borravaló elvárt és kötelező, a külföldieknek meg szinte felszámolják előzetes figyelmeztetés nélkül. Férjének olasz családja előtt égett be a For Sale étteremben, ahol a magyar rendszerhez nem szokott olasz após elfelejtett borravalót adni, ezért üvölteni kezdtek vele.

Egy olyan fenoménról írok, ami már egy ideje böki a csőrömet. Szóval a magyar borravaló rendszerről. Én abban a hitben nőttem fel, hogy borravalót akkor illik adni, ha elégedettek vagyunk a kiszolgálással és az étellel, vagy egyáltalán egy szolgáltatással. Persze korai huszas éveimben hamar megtanultam, hogy ha kell, ha nem, akkor is kell adni, mert a pincérek keveset keresnek stb.
Olvasson tovább!

Bede Márton a Robinson étteremben vesztette el a szüzességét

2009.09.28. 00:45 | szily | 150 komment

Az ismert online szerző pont ugyanúgy járt, mint előtte több ezer online olvasó: éveken át naponta kéjesen végiggusztálta a Homár posztjait, és az hitte, hogy vele ez sosem történhet meg. Aztán egy nap benyújtották neki a számlát. Elnézést a borzalmas viccért, de ezúttal szó szerint ez történt, Bede kolléga számláján a Robinson étteremben túl vastagon fogott a cerka. Meg voltak más bajok is, ezekről alant számol be a szerző, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, ha turistákat húznak le, node milyen az, ha magyar üt magyart? Homárszüzesség-elvesztés alant.

Olvasson tovább!

Minden idők legagresszívebb buszkölcsönzője

2009.09.23. 08:27 | szily | 184 komment

Fantasztikus, hogy a magyar emberekben micsoda gyűlölet halmozódott fel minden és mindenki, akár saját potenciális ügyfeleik iránt is. Vegyük például Tamást és az RGB-WEB Bt. Autóbusz Szolgálatát. Tamás, nem meglepő módon, autóbuszt szeretett volna bérelni tőlük, ezért érdeklődő levelet írt a cégnek. Papp Gergelynek talán borzalmas napja volt éppen, de ez kit érdekel: egészen kivételes arroganciával sikerült olyan, párját ritkítóan agresszív válaszlevelet írnia, ami előtt - bevallom - én magam is értelenül állok. Mi vezethet rá egy önmagát talán üzletembernek képzelő figurát - de ha már itt tartunk, akárkit - hogy ilyen tónusban bunkóskodjon egy ismeretlennel? Próbáltam belehelyezkedni P. G. bőrébe. Nyilván az a mondat akasztotta ki, hogy "Kérem vegyék figyelembe, hogy egyetemi kollégistákként anyagi lehetőségeink korlátozottak." Na de ez nem egy annyira abszurd mellékmondat a teljesen semleges ajánlatkérő levélben, hogy hasonló támadást váltson ki. Vagy mégis?

Olvasson tovább!

Eltörik a gyerekek kezét a villányi panzióban?

2009.09.21. 12:08 | szily | 156 komment

Janus-arcú élet sorozatunkban megint egy panziós sztori következik, abból a fajtából, amelyiknél minél mélyebbre ás az ember, annál kevésbé biztos abban, hogy mindig a Naiv Ügyfélnek van igaza. Persze az ellenkezőjét sem akarom állítani.

A dolog úgy kezdődött, hogy a következő levelet kaptam Erikától:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása