Tékozló Homár

Re: Az év slágere a fantomtartozás

2007.06.13. 11:50 | jackyll | 31 komment
Polie szerint bármilyen x éve felmondott szerződés után bepróbálkozó céget/bankot/szolgáltatót el kell hajtani egy határozott kurvaanyáddal melegebb éghajlatra. Neki bevált:
A telefontartozásokat valóban csak 1 évig lehet behajtani, ezután az állam már nem vállal kezességet a behajtásban. A mi családunkban is volt a T-mobilnál lejárt tartozásunk, erre a törvényre hivatkozva nem sikerült bejhajtaniuk, sőt ők fizettek, mert rájuk terheltük a költségeinket, postai díj, illetékek stb. Ez egy peren kívüli eljárás keretében - un. Fizetési Meghagyás - zajlott le. Azóta már sok barátunknak sikerül ugyanígy pert nyernünk. Volt olyan is akinek már a kocsiját akarták lefoglalni. Manapság divat lett lejárt tartozást behajtani, behajtatni. De ez nem csak telefonnal van így.
Olvasson tovább!

Egy-kettő-három, újra lehet kommentálni a Homárt

2007.06.13. 11:24 | szily | 118 komment

Na ez még nekünk is hihetetlennek tűnik, de kábé egy év alatt sikerült visszajutnunk oda, ahonnan elindultunk, azaz újra lehet kommenteket írni a Homár posztjaihoz. Ez persze így ebben a formában túlzott önbecsmérlés: a dolog nem pont ugyanaz, hiszen mostantól csak a regisztrált felhasználók írhatnak be, így a beszélgetés moderálható, vagyis a témák nem lesznek szétoffolva. Jön a Fospunpagyilkos és Elsőzőevő Kommandó, ha úgy tetszik. Hogy mindenki tudhassa, mire számíthat, ezennel lefektetjük a Homár Moderálási Elveit. (Olvassák tovább, mert fontos!)

Olvasson tovább!

A HP nem szereti a perverz vásárlókat

2007.06.13. 10:42 | szily | 13 komment

Mi lenne, ha Ön egy Hewlett-Packard alkatrészes zacskót húzna a fejére, majd meghalna az erre logikusan következő oxigénhiányos maszturbálás közben? És mi lenne, ha ugyanez történne Önnel, de közben még pelenkát is viselne? Semmi, hiszen a HP az emlegetett zacskóin korrektül figyelmeztet, hogy ilyesmit nem szabad csinálni. Elképzelhető, hogy a cég a szuperkoraérett, már pár hónaposan piktogramokat értelmező csecsemőkhöz is szólni kívánt a figyelmezetetéssel? A dolgot alant Tamás próbálja értelmezni.

Olvasson tovább!

Burzsoá nyugdíjasok és a gázártámogatás

2007.06.13. 10:33 | jackyll | 48 komment
Unkle történetéből kiderül, hogyan lehet az államilag finanszírozott közüzemi díjakból, azaz a "rászorulóknak" támogatásként járó díjkompenzációból készpénzt csinálni. Mielőtt vki végeláthatatlan lakótelepeket vizionálna, ami fossa a pénzt, elszomorítjuk. Kell hozzá egy nyugdíjas főbérlő és legalább egy bérlő:
A fővárosban lakunk albérletben kettecskén és most költöztünk egy új helyre. A tulajdonosból nem néztem ki ezt a trükköt, ami akár lehet jogos is, de engem azért meglepetésként ért. A tulaj nyugdíjas és jár neki kompenzáció a távfűtésre ezért az ilyen számlái minden hónapban 0 forintosak. Szépen le van írva miből mennyi a fogyasztás és az is, hogy mennyi a támogatás, minez ugye minuszolva, igy jön ki a nagy nulla. Tehát a támogatás jár neki, az ő nevére érkezik a számla, az őt illeti meg, nekünk, akik itt laknak albérletben, ezzel ellentétben azért ki kell azt fizetni készpénzben, mert a támogatás nem nekünk jár.
Olvasson tovább!

Jeges banán és kínos autó

2007.06.13. 10:26 | szily | 3 komment

Szerény személyem legalább akkora Schoko Bananen fogyasztó mint Te, kedves csápos barátom. A következõ termékre bukkantam rá tegnap: BANANA ICE és a LEDO gyártja(www.ledo.hu) Nemtudom, hogy tudsz-e eme jégkrémipari termék létezésérõl. Én a Hunyadi János úti Mercedes kereskedés büféjében ettem ilyet (de gondolom az összes ilyen jégkrémet árusító helyen lehet kapni).

üdv cseta

ui.: nem autót venni voltam és még csak nincs is Mergám.

Nem kínos dolog a Merga, csak akkor, ha más tulajdonában van. Viszont eszerint nyilván mergás kulcstartót vettél, na az már ciki. A fagyit nem ismertük, köszönjük.

A Homár

Miért gyűjtenek adatot a szervizek?

2007.06.13. 07:42 | jackyll | 10 komment
Yasashi Tanuki hasonlóan gyanús adatgyűjtést tapasztalt, amikor közvéleményét kutatták:
Ugyanez az adatgyűjtős történet történt meg velem egy közvélemény kutatáskor. Szombat délután jött valaki az ajtónk elé egyik vezető piackutató cég nevében majd miután válaszoltam az összes kérdésre arra kért adjam meg a nevet, cimet, telefont. Mivel vonakodtam azzal győzködött, hogy tőle csak azokat a kérdőiveket fogadják el amiken ezek az adatok szereplenek mert a cég csak igy tudja ellenőrizni, hogy az adatfelvevő nem otthon töltötte ki fiktiv adatok alapján a lapot. Utána adot egy névjegykártyát is, hogy tudjam a nevét, ha netán felhivnának a cégtől, hogy lellenőrizzék, hogy ő járt-e nálam. Létezik ilyen?
Zsókától pedig egy betörés utáni zárcsere kapcsán próbáltak adatot gyűjteni, ami különösen hülyén jött ki:
Olvasson tovább!

Mezei lány dildóval?

2007.06.13. 01:27 | szily | 8 komment

Ha csörgedezik némi tesztoszteron az ereidben, biztos vagyok benne, hogy egyetértünk a kép egyetlen lehetséges értelmezését illetőleg: A lány a mezőn televíziókészülék illetve egy magenta dildó segítségével gyakorolja a mélytorkot.

 Ezt írta Névtelen. Hálát adunk a Rákok Istenének, hogy a mi szájszervünkön alaktani okokból még Szekeres Imre legendásan selymes hajának egyetlen szálacskája sem lenne letolható. A teljes kép a hajtás után élvezhető, méretbeli okokból.

Olvasson tovább!

A HP szigorú a festékpatronnal (2x frissítve)

2007.06.12. 12:34 | jackyll | 7 komment
A Homár nem egészen érti Imre felháborodását azon, hogy a HP-nyomtatók miért nem nyomtatnak lejárt szavatosságú festékpatronokkal, de ezt a képet be kellett rakni vhogy.
Informatikai mindenesként dolgozom, és minap egyik kedves régi ügyfelemhez mentem karbantartani a rendszerét. A szokásos feladatok elvégzése után megkértek, hogy nézzem meg a nyomtatójukat (HP Business InkJet 1100) mert pár napja nem tudnak nyomtatni. A nyomtatón a sárga és a cián patron visszajelző ledje világított, megnéztem nem száradt-e be a festék, stb, de nem jutottam eredményre. Mivel a nyomtató az XP natív meghajtójával volt telepítve, és fejből nem tudtam mit jelent ez a két led, felraktam a gyári HP szoftvert, hogy megtudjam mi a hiba oka. Hát leesett az állam: a szoftver közölte, hogy, idézem: „The Yellow ink cartridge has expired”. Lejárt a szavatossága. Nahát. Kivettem megint a patront, és valóban, rá is volt nyomtatva a bűvös dátum: 27 may 2007. Természetesen a cián színű patronnal is ugyanez volt a problémája.
Olvasson tovább!

Az év slágere a fantomtartozás

2007.06.12. 11:52 | jackyll | 8 komment
Egy olvasónk szerint a telefontartozások nem 5, hanem mindössze egy évig hajthatók be az ügyfeleken. Ezt a Homár túl szépnek tartja, hogy igaz legyen. Legfőképpen azért, mert még mindig érkeznek bejelentések több éve megszüntetett előfizetések után "maradt" tartozásokról. Legútóbb Rómeót támadta be a Vodafone:
"Ügyes trükkel" próbál némi pénzt kicsikarni tőlem a társaság! Két évvel ezelőtt felmondtam egy előfizetést. Annak rendje módja szerint ki is fizettem a számlát akkor és ott a helyszínen. De megnyugtattak, hogy a számlazárás(?) később lesz és akkor majd még küldenek egy csekket, amit be kell fizetni. Belementem a járékba, bár nem értettem, miért kell utólag is fizetni, ha már egyszer kifizettették velem az addigi forgalmamat. Kábé 2 hét múlva meg is jött a csekk néhány ezer Ft-al amit befizettem, hamár egyszer megígértem. Úgy látszik, ez nagyon megtetszett a szolgáltatónak, mert most két évvel a szerződés felmondása után is küldtek csekket, hogy még tartozom 3ezer egynéhányszáz forinttal.
Olvasson tovább!

Újra támad az instantfröccs

2007.06.12. 11:28 | jackyll | 16 komment
Lehet, hogy az emberiség egyre lustább, de vmiért nem akarnak elterjedni az előregyártott fapados koktélok, mint a vébéká. Láttunk mi már falon üveges fröccsöt, de az akkor nem érte el a fogyasztók ingerküszöbét, pedig hasonló csini 0,33-as üvegben igyekeztek teríteni. Medzsik felfedezett egy újabb aspiránst, Spriccer néven, 2:1-es keveréssel:
Minap bukkantam erre a gyöngyszemre. Palackozott fröccs, ennél zseniálisabbat aligha látott még hanyatló társadalmunk. Miért kéne avval bajlódnunk, hogy kitöltsük borunk, szódánk a pohárba, ami időigényes, ha helyette készen ihatjuk, akár palackból is. Részegtúrák, focimeccsek, autópályamunkások favoritjává válhat szerintem, ha megfelelő reklámot kap.
update 12:57 Zontar egy egyáltalán nem elhanyagolható aspektusát is felfedezte a terméknek, vagyishogy nemcsak finom (ennek a megerősítését azért még várjuk), de egészséges is:
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása