
Emma Thompson, a szexrabszolga

Már már örültem, hogy végre egy biztosító, aki költséghatékonyan, telefonon és interneten tartja ügyfeleivel a kapcsolatot, s kommunikációja szerint olcsóbb lesz, mint társai, akik az ügynökeiket is a díjbevételből finanszírozzák. De megint tévedtem. A genertel bünteti a kármentes ügyfeleket. Bónusz kettes kategóriával magasabb éves díjat kaptam, mint az A00 alap ügyfél. S nem kicsit, nagyon. 100.000 helyett 170 ezret. (egy 1600cm3-es autóra) csatolom a képet és a kérögzítés linkjét és dátumát.
Tavaly nyáron kötöttem szerződést egy új lakásra, a műszaki átadás-átvétel időpontja idén május 31-ben volt rögzítve. Ez még előszerződés volt, a végleges decemberben lett aláírva. A kettő között a fővállalkozójuk helyett a beruházó cég maga vette át a kivitelezést, de több levélben is megnyugtattak, hogy ez sem a határidőt, sem a minőséget nem fogja érinteni. Persze, a végleges szerződés megkötése és a nem kevés előleg befizetése után egyből módosítottak a határidőn, egyelőre csak egy hónappal…
Januárban írtam Nektek utoljára, amikor a Praktikerben nem fogadták el a saját maguk által kibocsátott vásárlási utalványokat. Most azért ragadok billentyűzetet, mert bár a múlt héten nem barkácsboltban vásároltam, mégis építkezési alapanyaggal - konkrétan kőzúzalékkal - akarták kiszúrni a szememet fehérbab helyett. Korábban hallottam arról, hogy a kocsmákban vizezik az alkoholt. Meg arról is, hogy a benzinkutakon vizezik a benzint. De bakker, az étkezési babot mióta "kövezik"?
Tisztelt BSA Sportegyesület!
Korábbi elektronikus levelünkre NEM KAPTUNK választ Önöktől, pedig az abban szabott határidő réges-régen lejárt. Mindezek tükrében az alábbiakat szeretnénk közölni Önökkel:
Hétvégén vásároltam a Mammut Saturn üzletében egy mobiltelefont. Hazamentem, beletettem a SIM kártyámat. Üdvözlőüzenet fogad, miszerint: „Szia Nyuszika”. (Az üdvözlés telefon beállítás, nem a kártyához kötődik.) Uhh, ez érdekes, használták volna már a telefont? Igen, találok kimenő üzenetet is. Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Pedig jobban teszem, ha elhiszem, mert kérdezősködök az ismeretségi körben, és kiderül: a Saturn dolgozói használhatják a készülékeket, egyikük például nyaraláshoz elvihette az egyik fényképezőgépet a boltból. Ok, ennyi nekem elég is, irány a bolt!
Anglia, 2007 szeptember 27, delutan negyed egy: a Lloyds TSB helyi (Gyor meretu varos) egyik fiokjaba mentem be megbeszelni, milyen szamlat tudnak nekem ajanlani. Fel ora alatt megegyeztunk, van ingyenes utasbiztositasom, mobiltelefon es szemelyes felelosseg, valamint ID lopas elleni biztositasom a szamlahoz, dombor VISA debit kartyaval, szamlavezetesi dij nelkul, es itt a kp felvet ingyenes, nem csak sajat automatabol. Rendben. Anglia, 2007 szeptember 29, szombat reggel: a postas bedobta az uj bankkartyam a postaladamba.
Szeptemberi külföldi utazásomra készülődvén előrelátóan júniusban bankkártyát igényeltem a számlámat vezető Erste bank Duna Plázai fiókjában. A bankoktól nem megszokott rugalmasságot tapasztalva személyi igazolványom bemutatásával 10 percen belül boldog bankkártya igénylő lettem anélkül, hogy erről bármi papírt kaptam volna igazolásképen. Kétkedő kérdésemre, hogy akkor igénylésemről esetleg valami papírt kaphatnék-e, a fiókvezető úr főlényesen kedves mosollyal megnyugtatott, hogy bizony a 21. században az elektronikus ügyintézés dívik semmi szükség holmi papírra, hiszen benne vagyok a RENDSZERBEN, két hét múlva mehetek a bankkártyámért.
Engedve a csábító ajánlatnak, 2007 augusztusának végén pénzem egy részét a K&H akciós, 2 hónapra 10,5%-os kamattal kecsegtető betétjébe fektettem. Október 29-én járt le a 2 hónap, be is sétáltam a bankba, hogy majd szépen felveszem a pénzt a jól megérdemelt kamatokkal együtt. Előtte azonban tájékozódtam, és bank honlapjáról kinyomtatott lappal mentem be azzal, hogy szeretnék nyitni egy kiemelt ügyfeles számlát (8. oldal a pdf-ben), mert annak 1500 Ft ugyan a havi díja, viszont a készpénzfelvétel díjmentes. A számlanyitásnak egyetlen feltétele van: minimum 1 000 000 (igen, így kell tagolni, nem úgy, ahogy általában a banki tájékoztatókban szerepel) Ft kell a nyitáshoz. Ez nálam többszörösen is fennállt, tehát jogi akadálya - elvileg - nem lett volna a nyitásnak. Viszont, mivel őszinte ember vagyok, mondtam, hogy a pénz felvétele után mindjárt szeretném is megszüntetni a számlát. Mint kiderült, ezt nem kellett volna.
Azt se tudom, hol kezdjem, akkorára hízott a májam: kiderült, hogy egy idén augusztus végén nagy port kavart homáros sztori főszereplőjét, a vendégeivel ordítozásba keveredő szentbékkálai fogadóst idén tavasszal jogerősen elítélték egy olyan esetért, amikor trágár szóváltásba, majd - a bírósági jegyzőkönyvek szerint - verekedésbe kevedett saját vendégeivel, akik közül egy nőt például tálcával leütött. A fogadós a VeszprémHír című, a jelek szerint a megye jobbos vezetésének froclizásával foglakozó közéleti lap szerint Lasztovicza Jenőnek, a megyei önkormányzat fideszes elnökének, parlamenti képviselőnek a tanácsadója. További részletek alant.