Vau küldött nekünk egy elég bevállalós kis írást, amit ugyan a saját blogjára tett fel először, de aztán felajánlotta népgazdasági hasznosításra, vállalva a kommentelők általi szétszedést is, azzal a felkiáltással, hogy "Nem gond, az interneten mindenki baromi okos :) Legalább kevesebb ilyen balfék lesz, mint én, akinek nem mondják el, hogy a kikötôi kirakodás majdnem annyiba kerül, mint maga a csomag:)" Kérjük, azért kíméljétek, aki meg azon morfondírozik, hogy kínai motyókon fog meggazdagodni, az számolja újra a bizniszt.
Hogyan szopattam meg magam kínai importtal?
Az önszivatás megírásának nagy hagyományai vannak. Gyakorlatilag a műfaj i.e. 18500 környékére nyúlik vissza, amikor valaki az Altamira barlang falára freskózta, ahogy széttaposták a haverokat a bölények. Körülbelül hasonlóan érzem magam, mert egy igazi elsővilágbeli szarvihart sikerült a nyakam köré kerítenem azzal, hogy kitaláltam, hogy egy közelebbről meg nem nevezett, ugyanakkor dögnehéz küldemény importjával megalapozom a jövő IBM-jét. Vagy Facebookját. Vagy mittomén, szóval értitek.
Az egész valamikor múlt télen kezdődött, amikor hosszas vakarózás után megtaláltam a hőn áhított Terméket. A termék csillogó villogó, helyenként zöldes, de amúgy egészében rendkívül tetszetős darab volt, ami nyomokban Európában is fellelhető, de természetesen én mindennél jobban tudom, hogy ezeket a dolgokat hogyan kell eladni, hiszen ugyan sosem csináltam még, de how hard can it be.
