
Minden idõk legjobb akváriuma, a háromszobás
akvárium

Durvul a kampány, már olyan nemtelen eszközöket is bevetnek a versenyzõk, mint a Crystal együttes, amit persze tilt a genfi konvenció. Na mindegy, ez végül is kismiska ahhoz képest, hogy Kris nevû olvasónkat állítása szerint lekurvaanyazta egy biztonsági ember, aki azért érezte annyira nyeregben magát, mert az újbudai polgármester rendezvényén vigyázta a rendet. A konfliktus oka az volt, hogy a Crystal reggel fél tízkor tartott bömbölõ hangpróbát a Feneketlen tónál. Az érintetteknek a következõket üzenjük:
Az átható hideg, amelyben téged várlak én / Olyan gyorsan múlik el, ha látom már / Hogy jössz felém / Az álmos téli csend kíséri lépteink zaját / Jéghideg a két kezed / De forró lesz az éjszakánk
A dráma leírása a hajtás után olvasható.
Percek óta csak fejcsóválásra vagyunk képesek, ami nem egyszerû, ha a fej össze van nõve az ember torával, mert így olyan lesz a mozgásunk, mint Jánosi Györgyé, amikor szekszárdi pártaktíván a Paradise Cityre táncolt a mongol testvérpárt delegátusával. Bea és Gergely a hétvégén ugyanis szenzációs felfedezést tettek a Westendben: egy nyilván tudatzavarban szenvedõ MM-eladó õszinte szöveget írt ki egy termék mellé. Besztof áruhazi humor!
Jó tollú olvasónk üres pénztárcáját felduzzasztandó elment árut feltölteni a budaörsi Auchanba, ahol – megcáfolandó, hogy a hipermarketek élettelen, rideg hodályok lennének – mindenféle kalandjai támadtak élõ, illetve döglött egerekkel. Olvassa el a bennfentes beszámolót, különös tekintettel az Egérkaszásra, aki, ahogy kell, el is jött és nagyot suhintott a szerszámával. Jelszó: "úgysem látja senki, pakolj rá nyugodtan".
Fosunk rendesen, mert eddig azt hittük, széles látókörû, rugalmas tízlábúak vagyunk, de ezt a Suzuki-reklámot kevésbé értjük, mint Semjén Zsolt a Beastie Boys-t.
Miért hitte azt Erõs Attila aranykoszorús fogyasztó, hogy 1730 forintért rendelt, aztán miért drágult a kajája 3010 forintra, és a végén hogy derült ki, hogy itt még a kamuár sem az igazi? Na de miért rendel egyáltalán bárki is egy plázaétterembõl? Ezer kérdés és egy sztori, amibõl kiderül, az igazán korszerû vendéglátóhely nem ragadhat le egyfajta árképzésnél. Levél és fotók lejjebb.
Igazi politikai-gazdasági összefonódást szimatolt meg a Homár: a táblás játékot, amit Zoli küldött el nekünk, egész biztosan Horn Gyula gyártja a méltán legendás Horn-villa szuterénjében, ugyanis csak õ hiheti, hogy az Unió pénzneme az Európa, rövidítve EU. A játék ezen felül is fergeteges lehet, legalábbis a lefotózott mezõk tanúsága alapján. Az a szöveg, hogy „Ukrán nagybácsikád Mo.-on tankolt. Fizesd ki elmeorvosi vizsgálatát! 700 EU”, többet tágít egy fiatal játékos szellemi horizontján, mint akárhány Állampolgári ismeretek-tankönyv.
Nem várt folytatás érkezett a modern kori régészettel foglalkozó postunkhoz. A kérdéses írásban az olvasó egy teszkós fogkefe csomagolásába zárt muslinca fotójával sokkolta a tudományos közvéleményt. Ezúttal - lenyomoztuk! - egy ismert agykutató orvos írt a Homárnak, hogy a steril tû csomagolásában emberi szõrt talált. Alant a levél, fogják a fejüket!
Nemrég közöltük Péter levelét, amiben arra panaszkodott, hogy a most kezdõdõ Moziünnepen mekkora szívatás, hogy nem lehet sem interneten, sem telefonon, sem személyesen elõre jegyet venni. Õ a West End Palace-ben próbálkozott Azóta írt egy rakás olvasó a témában, hogy a szemétkedés egyáltalán nem jellemzõ minden mozira: az Európában és a Szindbádban például simán lehet 350-ért is telefonon rendelni. De még a Mammutban is. Nem is írtuk, hogy mindenhol az lenne az ábra, mint a West Endben, de ha Ön ezt hitte volna, nyugodtan próbálkozzon a kedvenc mozijánál.