Tékozló Homár


Egy ingatlanos a tudtom nélkül árulja az én fotóimmal a saját lakásomat, és még ő van felháborodva?!

2018.08.17. 10:29 | Homár Hilda | 165 komment

screenshot_2018-08-03_13_41_05.png

Ezerrel pörög az ingatlanpiac, tényleg már a háziasszonyok is befektetési célú lakásvásárláson törik a fejüket, így aztán nem meglepő, hogy mára minden második sarkon egy ingatla iroda virágzik. Persze, ahol felfutás van, ott előbb-utóbb megjelennek azok az ügyeskedők, kóklerek és szerencsevadászok is, akik az adott szakma minimum elvárásaira is fittyet hányva, azokat szabadosan vagy kreatívan kezelve, akár vitatható eszközöktől sem visszariadva igyekeznek minél több pénzt kihúzni a helyzetből. Ilyenekből a Homáron sok műfajban láttunk már indulókat, de a más lakását és lakáshirdetését megbízás nélkül a sajátjaként feltüntető B2 Ingatlan és New Estate néven is nyomuló ingatlanos cég szintet tudott lépni. Majd egyből a végtelent és a továbbot is megcélozni a méltatlankodó tulajdonosnak adott "azt hirdetek, amit akarok" reagálással.

Kedves Homár! Tudomásunkra jutott, hogy valaki két internetes ingatlanos portálon is meghirdette a tulajdonunkat képező lakést. Sikerült kinyomoztam, hogy a New Estate Kft. (B2 Ingatlan) áll a hirdetés mögött. Az alábbi felszólítást küdtük nekik.

New Estate Kft..
1095 Budapest, Gát utca 21.
01-09-208899
....................  ügyvezető

F E L SZ Ó L Í T Á S

Tisztelt ............ Ügyvezető Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a New Estate Kft. az ingatlan.com internetes portálon és a gh-portal.hu internetes portálon meghirdette a tulajdonunkat képező, 1157 Budapest, Zsókavár u. xx alatti ingatlant. (Lásd a mellékletben csatolt bizonyítékokat.)

Minthogy a New Estate Kft. a fenti hirdetést a mi megkérdezésünk és engedélyünk nélkül tette
közzé, ezzel megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 2008. XLVII törvény 6. § (1)
pontjának és a 7. § (1) pontjának értelmében.

Olvasson tovább!

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."

2018.07.24. 11:50 | Homár Hilda | 29 komment

screenshot_2018-06-04_10_51_54.png

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."  Na, ebből már lehet tippelni, jártak-e a cég szakijai olvasónk háza felé az elmúlt 2 évben. Ami talán nem is lenne akkora probléma, ha az általuk beszerelt kapu büszkén állná az időjárás által rámért terheket. De nem.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Sajnálatos módon egy újabb , de annál súlyosabb kérdeéssel vagyis problémával fordulok Önökhöz.

Tavaly nyáron megrendeltünk egy egyedi kivitelezesű, fából keszült kerítést. Augusztusban szerelték fel egy nap alatt. Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén.

Nem is foglalkoztunk vele, mert szép volt, de aztán 2 hónap elteltével, ahogy esett párszor eső, foltokban elkezdett penészesedni a fa.

Férjem felvette velük a kapcsolatot, és nagy nehezen megígérték, hogy orvosolják a problémát, ugyanis kiderült, hogy valamilyen védőréteget lehagytak róla, emiatt kezdte ki az időjárás ...

Olvasson tovább!

"A hát ez 20 évig biztos kitart, csak duma"

2018.07.06. 18:19 | Homár Hilda | 31 komment

img_0229_resize1.JPG

Nyílászárót nem 5 évre vesz az ember, így aztán teljesen érthető, hogy Laci a garázskapuján felbukkanó - a fenti képen is jól látható - jelenséget nem tudta sem kissé rusztikus képzőművészeti alkotásnak, sem békebeli hangulatot kölcsönző nosztalgikus patinának látni, hanem csakis annak, ami: egy szemtelenül korán megjelenő, csúf, szürke sebnek a nemrég épült házuk makulátlan testén. Ha a sztori a Homáron kötött ki, ki lehet találni, mennyire értett egyet ezzel az értékelésével a gyártó és a forgalmazó.

Kedves Tékozló Homár!

Az alábbi történetem két okból írom meg. Az egyik, hogy tanulsággal szolgáljak azoknak, akik garázskapu vásárlása előtt állnak, a másik, hogy bízom a nyilvánosság erejében és abban, hogy a végén győztesen kerülök ki a helyzetből.

A történet röviden:
2013-ban építkeztünk és ahogy az lenni szokott eljött a garázskapu vásárlás ideje. Velencén építkeztünk, ezért egy helyi vállalkozó (aki a villamossági bekötéseket is végezte korrekten) mellett döntöttünk. Ő az Eurogate2000 Kft. által forgalmazott Ecotor garázskaput javasolta, ami a műszaki leírása alapján közel azonos tudású volt, mint az árban jóval magasabb Hörmann. (2013-ban ez a különbség csaknem 120000 Ft volt). Miután a vállalkozó már évek óta dolgozott a településen és a környéken is, valamint mert a saját tapasztalatunk és az ajánlások is pozitív volt, megrendeltük a kaput. Nem egy extra dologról van szó, pusztán annyiról, hogy a kapu famintázatú. Rendben be is építették és nem is volt vele gond idén tavaszig.

Olvasson tovább!

Továbbra sem adta fel az ingatlanbazar.com

2017.11.15. 15:44 | Homár Hilda | 43 komment

screenshot_2016-10-13_10_31_47.png

Évekre, egész pontosan 2009-re visszamenőleg van ügylistája a Homáron az Ingatlanbazar.com-nak, és ahogy már 4 éve is megmondtuk: Sosem lesz vége. Ugyanis Még mindig pénzt akar.az Ingatlanbazar.com, ami arról híresült el, hogy árak nélkül számlázott, vagyis  egy hónapnyi ingyenes hirdetést ígért, gondosan eldugva a regisztrálók szeme elől azt a tényt, hogy ennek lejárta után viszont automatikusan kiszámlázza a mit sem sejtő hirdetőnek a havidíjat, ha az nem törli magát. Az oldal Etikátlan tevékenységét elítélte a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, majd 10 milliós büntetést kapott a hatóságoktól ugyanezért. A cég behajtó cégekkel eredt a bepalizott ügyfelek és pénzük után, de egy ponton az akkori megbízott cég, a Creditexpress Magyarország Kft. felmondta a szerződést a vállalkozással. Ennek is már 6 éve. Olvasónk szerint a cég más követeléskezelővel, de újra támad.

Hello,

újra próbálkoznak 10 éves üggyel, ez tegnap jött.  Vajon más is kapott?

Üdv:

H. Sándorné

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az ingatlanhirdetési szerződési kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségének a többszöri felszólításunk ellenére huzamosabb idő óta sem tett eleget.

Az Ön, cégünk felé fennálló tartozása: 39585 Ft tőketartozás, valamint ezen összegnek a késedelembe esés napjától a megfizetésig számított szerződésben foglalt napi 1%-os késedelmi kötbérvonzata, továbbá az Ön részére korábban elektronikusan kiküldött fizetési felszólítások szerződésben rögzített díja. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a fenti tartozását engedményeztük a Weltimmo Ltd -re (of Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue, Viktoria, Seyshelles).

Az engedményezés a Ptk. 6:193 § alapján történt.

Az engedményezéssel egyidejűleg a követelés azonosításhoz és érvényesítéséhez szükséges információk az Engedményes, mint a követelés új jogosultja részére a Ptk. 6:193. §-a, 6:194.§ (2) bekezdése alapján átadásra kerültek.

A Ptk. 6:198 §-a alapján a jelen értesítés kézhezvételét követően Önnek az Engedményes, vagy Megbízottja részére kell a fenti kötelezettséget teljesítenie.

Ezen teljesítési utasítás kézhezvételét követően, befizetését jogszerűen az Engedményes megbízottja, a My-Immoviva Kft; mint az Engedményes megbízottja felé teljesítheti. Amennyiben ez, jelen értesítésünk kézhezvételétől számított nyolc napon belül nem történik meg, úgy minden további értesítés nélkül a követelés jogi úton érvényesítésre kerül.

Egyúttal értesítjük, hogy az engedményezéssel egy időben az Ön személyes adatai (Név, cím, telefonszám, e-mail cím, a hirdetés adatai) átadásra kerültek az engedményes és a követeléskezelő részére, a hatályos jogszabályoknak megfelelően.

A befizetéskor kérem, szíveskedjen jelezni a befizető azonosítóját: XXXX

A megbízott elérhetősége:

"Nehéz lesz megállnom, hogy ne verjek bele egy baltát valamibe"

2017.09.08. 15:20 | Homár Hilda | 59 komment

angry-animals-28-5888780d3ae34_605_1.jpg

Greyhound kálváriája kihozta belőle az állatot, levelét mintha Al Swearengen fortyantotta volna fel magából egy különösen rossz napján, így aztán irományát - bár teljesen érthetőnek minősítettük a benne feszülő indulatot - csak néhol kisípolva tudjuk a nagyvilág elé tárni. Ez ugyan némi stílusvesztést jelent, de cserébe nem kell egy kis sarokba eldugnunk a valóban elképesztő sztorit. Akit érdekel az eredeti, úgyis megtalálja.

Sziasztok! "Naiv ügyfél vs bürokrácia" témában egy kis szösszenet egy több, mint fél éve húzódó ingatlan-adásvételről, még nincs vége...

Kurvára nem érdekel, hány ember veszti el a “munkáját” (azaz az érdemi munkavégzés nélkül szerzett jövedelmét) de a papíralapú bürokráciát el kell pusztítani a [...] a [...] postával együtt. 

2017. január: adnánk el egy lakást. Eddig ki volt adva, a bérlő veszi meg, sima ügy mindenféle bonyodalmak nélkül - gondoljuk mindannyian. Naivitás lvl végtelen…

2017. február: kiderül, hogy sok évvel ezelőtti közösköltség-tartozás (120 000 Ft) miatt végrehajtási jogot jegyeztek be rá. Ez a mi sarunk volt, de már rég kifizettük, csak a végrehajtó valamiért [...] elintézni az adminisztrációt, és ez most derült ki. 

Telefon a végrehajtónak: hopp, tényleg, de ez nem az ő hibájuk, mert a végrehajtást kérő (a közös képviselet) nem szólt nekik, hogy kifizettük, érdeklődjünk nála.

Olvasson tovább!

A jogalap nélkül ott lakó vígan nézi a HBO-t, ahelyett, hogy kiköltözne végre

2017.04.27. 11:03 | Homár Hilda | 116 komment

shutterstock_350577482.jpg

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor az ember tudja, hogy jog szerint igaza van, mégsem tudja azonnal érvényesíteni az akaratát, mondjuk nem bír az istennek se kipaterolni valakit a frissen vásárolt lakásából. Az meg naná, hogy idegállapotba hozza, ha elképzeli, ahogy a kakukktermészetű egyén lábfelrakva kábeltévézik vidáman, míg ő papírokkal rohangálva próbálja helyrebillenteni a kizökkent világot. A kérdés viszont az, hogy jogszerű-e, hogy a UPC tőle követeli a rengeteg iratot, ahelyett, hogy végetvetne a mókának végre.

Kedves Homár!

Vettem egy ingatlant, amiben egy szívességi lakáshasználó lakik és még az előző tulajdonos "állítólag" megengedte neki, hogy saját nevére kábeltTV szolgáltatást kössön. Úgy volt, hogy a lakáshasználó egy adott időpontig kiköltözik, de ezt nem tette meg. A szívességi lakáshasználatot írásban felmondtam és kértem az UPC-t, hogy szüntessék meg a szolgáltatást az ingatlanomban, mert én arra soha nem adtam engedélyt. Erre a csodálatos szolgáltató arra hivatkozva, hogy a szerződés megkötésekor minden jogilag rendben volt és a lakáshasználó fizeti a számlákat, én igazoljam, hogy már nincs joga ott lakni.

Olvasson tovább!

Mire garancia az ingatlanközvetítő?

2017.04.06. 15:24 | Homár Hilda | 58 komment

34.jpg

Rossz szomszédság török átok, a rossz bérlőre meg nincsenek is szavak, nem beszélve a kirakhatatlan bérlőről, aki minden tulajdonos rémálma. Nem fizet? Lelakja a kecót? Folyamatosan feszkózik a szomszédokkal? Gyanús elemek járnak hozzá? Ezeknek töredéke is elég ahhoz, hogy az ember meg akarjon szabadulni a lakójától. A jelenlegi törvények alapján azonban ez nem is olyan egyszerű, így aztán az a legjobb, ha a szerződéskötés előtt sikerül valahogy kiszűrni a tisztességtelen jelentkezőket. Az ember azt gondolná, ha nem a sarki kisboltba kiragasztott cetlivel keresi az emberét, hanem ingatlanközvetítőn keresztül, akkor az ad erre némi garanciát. Hát nem.

Tisztelt Tékozló Homár!

Talán érdeklődve fogadják az én estemet is amelyben az ingatlan piac egy kényes területe érintett. Nagyon röviden sajnos nem tudtam összefoglalni, mert kicsit összetett a történet, ezért előre is elnézést kérek.

Tehát úgy kezdődik, hogy befektetésnek vásárolt szép, új lakásomat szerettem volna kiadni. Az adás- vételnél az ingatlan közvetítő rögtön ajánlotta is magát, mondván, hogy bérbe adással is foglalkoznak és hogy ezt az ingatlant könnyen és gyorsan ki lehet adni. Mivel nekem nehézkes lett volna az érdeklődőkkel foglalkoznom, éltem az alkalommal. Az ingatlanos irodával, aki az Otthon Centrum budaörsi irodája volt, szabályos szerződést kötöttünk, amely az iroda standard sémáját követte.

Itt rögtön megjegyzem, hogy ebben a sémában valóban nincs utalás arra, hogy garanciát vállalnának a kiközvetíttet ügyfélre (önmagában már ez is elég érdekes, azt jelenti lehet rosszul dolgozni, sőt nagyon rosszul is, nem probléma). Mindenesetre két napon belül, találtak 3 érdeklődőt, ebből egy maradt. Ajánlották, mondták, hogy szimpatikus stb. majd segédkeztek a szerződéskötés körül (csak logisztikát). Mindezért elkértek 420 000 Ft-tot, nem lehetett több az egész, mint 8-12 munkaóra, meg némi infrastruktúra használat.

Olvasson tovább!

Betonfödém helyett csak beton meg födém volt a házon

2015.11.11. 09:44 | Homár Hilda | 78 komment

6560272_4c16ae1b12a38622b1d1e09e63e43b7b_m.jpg

Új otthont találni még akkor is kimerítő, ember- és kapcsolatpróbáló feladat, ha az adás-vételt egy örömteli beköltözés vagy lelkesült felújítás követi. Hát mit szóljon az, akinek egy gigantikus csalódás jut, mert mondjuk nem azt vette, amit akart vagy hitt! A posztban megmondjuk, hogy a szomorkodáson és idegeskedésen túl mikor, mit lehet tenni ilyen helyzetben.

Kedves Homár,

Augusztusban néztünk meg egy ingatlant, melyet a CDC Ingatlantól P. József hirdetett meg. A hirdetés szövegét azóta átírták (annak ellenére hogy inaktív a hirdetés, milyen érdekes), de azért nekem ki van nyomtatva az eredeti szöveggel is. A szűkszavú hirdetésben ki volt emelve hogy betonfödémes (érdekes módon pont ez a szó hiányzik az új szövegből) a ház. Az első bejáráskor nagyon megörültünk és többször ki is emeltük, hogy mennyire fontos a betonfödém, mert később be szeretnénk építeni. Biztosítottak minket hogy ez valóban az, minden rendben.

Olvasson tovább!

Ingatlanpanama ügyvédi és ingatlanközvetítői segédlettel

2015.08.07. 09:39 | Homár Hilda | 34 komment

haz.png

Eleve ronda dolog bárkit is átvágni. Az kölünösen visszataszító, amikor önmagukat megvédeni nem tudó emberek jóhiszeműségével, kiszolgáltatottságával vagy tudatlanságával élnek vissza. Ahhoz pedig egyáltalán nem kell Hulknak lenni, hogy az ember kiakadjon, amikor épp azok művelnek disznóságot idősekkel, akiknek az ő érdekeiket kéne képviselni. Vérlázító történet következik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Remélem, lapjukhoz méltó az alábbi történet.

Ez év június 27-én megtekintettem egy 20,9 millió forintért hirdetett ingatlant, és még aznap 100 ezer forintos – az ingatlanos által óvadéknak nevezett – összeg kifizetése mellett az ingatlanoson keresztül tettem egy 16,5 milliós vételi ajánlatot. Azért erről az összegről szólt az ajánlat, mert az ingatlanos szerint innen még tudunk fölfelé menni (ennek később jelentősége lesz). Én július 4-én ez ügyfélkapun keresztül letöltöttem az ingatlan tulajdoni lapját: tiszta volt.

Olvasson tovább!

Ingatlanosok, kíméljetek!

2015.02.23. 14:23 | Homár Hilda | 203 komment

 

Az ingatlanosok mind gátlástalan, erőszakos hiénák? Biztos, hogy nem, de az ilyen sztorik miatt van ez a kép róluk.

Kedves Homár!

Anyagi kár nem ért az alábbi esetből, de bosszúság igen, gondoltam, megosztom.

Hirdetem a lakásomat, a hirdetések végén kedves kéréssel az ingatlanügynökökhöz, hogy ne keressenek, mert nem szeretném a segítségükkel eladni a lakást. Van pár indokom, de nincs kedvem naponta párszor elmondani ezeket a telefonálóknak. De ha nem lenne ilyen indokom, akkor is dönthetek úgy, nem szeretnék ingatlanosokkal dolgozni. Próbálkozás persze ennek ellenére van, és egy-egy időszakban valahogy mindig hasonlóak a felvezetők: külföldi hölgynek kell befektetési célra, fiatal vidéki pár csak ma jár itt stb.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása