Elég kemény állítás József állítása, de a helyzete is kemény. Reméljük a Telenor megnyilvánul az ügyben.
Sziasztok,
Az alábbi eset történik éppen velem:
A fejlemények fényében véleményem szerint a Telenor szándékos átveréses megoldást használ új kisvállalati ügyfelek gyűjtésére, mindezt nagyon vastag bőrrel az arcukon.
A nagyon kedvező 10 forintos percdíj volt a mézesmadzag (zártkörű ajánlat), mindez kétéves tarifamegtartás és hűségidő ígéretével. A szerződést májusban kötöttük meg. Fél év után azonban a Telenor tarifacsomag megszűnésre hivatkozva egyoldalú szerződésmódosítást hajtott végre (erról idén november 13-án vettem át a levelet). Ennek keretében a percdíjakat a legmagasabb vállalati percdíjra módosították kapcsolási díj bevezetésével együtt, és a havi előfizetési díjat is a legkisebb nyilvános csomag duplájában határozták meg (konkrétan 10 Ft netto helyett 27,5 netto, illetve havi 1000 Ft helyett havi 2000 Ft).
Olvasson tovább!
Rekordhosszú levelezés, amiben gyönyörűen lehet követni a problémát árnyaló tények finom adagolását mindkét részről. Külön szeretnénk kiemelni még a szinte hihetetlenül kulturált hangnemet, amiben a szóváltás zajlott, pedig a megoldásig el sem jutottak a felek. A fogyasztóvédők véleményét várjuk, de a poszt végén addig is megmondhatja, hogy ön szerint kinek van igaza.
Tisztelt "Tékozló Homár"!
Csatoltan küldök Önöknek egy levélfolyamot, amelyben az elégedetlen vásárló szerepét voltam kénytelen játszani. Kérem objektív segítségüket, hogy kinek a készülékében van a hiba, mert én úgy gondolom, hogy nem kaptam kellő tájékoztatást az ügyemben, és jogtalanul jártak el velem szemben. Várom segítő válaszukat.
Üdv.:
L.
Olvasson tovább!
Kötelezőmizéri új szemszögből. A bonus-malus rendszer elvileg az üzembentartó személyéhez kötődik, és nem a gépjárműhöz, viszont csak azonos kategóriák között vihető át másik járműre. Ez a problémája olvasónknak, aki így elég sokat bukik a kocsicserén.
Helló Homár!
Egy rafinált kis KGFB-s biztosítási trükk.
Kb. 6 éve voltam egy típusú jármű tulajdonosa. Az autó 2 személyes és teherautóra vizsgáztatva. Ez idáig tökéletes volt, de most lecseréltem egy Skoda Octaviára. Ő jelen esetben személyautó. Ha valaki nem ismerné a két típust, a kis Opel Corsával, szinte be tudok parkolni az Octaviába, ha nagyon akarom. Szerencsére nem ez a helyzet.
Olvasson tovább!
A kérdések adottak, fel is tesszük őket az Oakleynak.
Üdvözlöm!
Az eset Budapesten, az Oakley Bajcsy- Zsilinszky út 19/A szám alatt lévő üzletében történt. Bementem, hogy vásároljak egy kesztyűt, ilyet:
Olvasson tovább!
A Ticket Expressz egyáltalán nincs egyedül azzal a gyakrolattal, hogy a megvásárolt jegyeket csak a meghirdetett esemény elmaradása esetén hajlandó visszaváltani. De vajon miért van ez így?
Helló Homár,
Még nem volt időm utánajárni, de majd egyszer!
2 db koncertjegyek vásároltam ajándékba a TEX-től összesen 17 ezer forint értékben 2015 Okt 17 körül egy 2015 Dec 5-i előadásra. Amint kiderült, hogy az ajándékozottak nem tudnak ebben az időpontban a koncerten részt venni, jeleztem az irodának, gondolván (naivan), két hónappal az esemény előtt még vissza lehet váltani a jegyeket. De hát ááá, nem megy az könnyen faluhelyen, ugye. A levelezésünket továbbítottam, benne van minden.
Olvasson tovább!
Kicsit kekecnek tűnhet István ezzel a szaloncukor-üggyel, de szerintem, ha az ember szaloncukor-válogatást vásárol, aminek a dobozán 4 féle cuki szerepel, akkor bizony jogosan várja el, hogy ne csak a legolcsóbb zseléssel meg kakaóssal legyen kitömve a doboz. Az meg tényleg nem tűnik nagy elvárásnak, hogy egy panaszlevelet értelmezzenek, mielőtt válaszolnak rá.
Kedves Homár!
Egy kedves Karácsony előtti szaloncukor vásárlás történetét szeretném megosztani veled.
2015.12.03-án vásároltam a helyi Tesco áruházban egy hazai szaloncukor válogatást. A dobozán 4 féle szaloncukor volt feltüntetve: zselés, meggyes-marcipános, kókuszos, rumos-kakaós-mazsolás. Kifizettem érte az 1399 ft-ot (prémium?).
Olvasson tovább!
"Mostanra már mindenki ideges itthon" - írja Tamás, és teljesen érthető a dolog, mert már olvasni is idegölő a levélben sorjázó próbálkoztunk, kerestük, telefonáltunk, kérdeztük stb. szavakat. A legszebb az egészben még így is a postán kiküldött, de a postás együttműködése nélkül ki nem bontható csere-jegyzőkönyv.
Tiszelt Homár Blog!
Most én is csatlakoznék egy történettel a Lenovo - Telemax duóval kapcsolatban.
2015. Július 28.-án vásároltunk egy Lenovo Flex 2 notebookot. A notebook másfél hónapot bírt. Feltehetőleg a merevlemez adta be a kulcsot. A garanciafutárt próbáltuk minden módszerrel megrendelni, a végén a lenovo.txm.hu oldalon jártunk sikerrel.
Olvasson tovább!
Volt már posztunk annak kapcsán, hogy a Tesco házhozszállítás helyettesítő termékeket alkalmaz készlethiány esetén. Az világos volt akkor is, hogy az ÁSZF-ben ezt rendesen jelzik, az is, hogy ezeket a termékeket nem feltétlenül kell átvenni, sőt kérdésünkre azt is elmondták, hogy milyen algoritmus alapján kerül épp az a póttermék a csomagba. De láthatóan nem mindenki örül ennek a rendszernek. Önnek az a fontos, hogy legyen 6 karton teje, vagy fontos, hogy melyik márka tehene legel rajta? Bökjön a válaszra a poszt alatt.
Kedves Homár!
Legelső Tesco-s házhozszállítási élményemet szeretném megosztani veletek. Vasárnap adtam le rendelést a következő termékről:
- 24 x Viwa Vitaminvíz Multivitamin grapefruit-citron
- 24 x Viwa Vitaminvíz Vitality vörösáfonya
Ezt az automata azonnal vissza is igazolta. A kiszállítást kedd délelőttre kértem, a munkahelyemre. Rendelést módosítani kiszállítás előtti nap 23 óráig lehet, amivel én éltem is, vettem mellé egy édesítőszert, ez a sztori szempontjából mellékes, de a teljesség kedvéért leírom. A módosítás után ismét jött egy visszaigazoló email a fenti 2x24 vízről es immáron az édesítőszerről is. A Tesco-tól mas emailt nem kaptam.
Olvasson tovább!
Vackot küldünk, de mivel vacak, ezért nem állhatsz el, hanem majd jól megszervizeljük neked. Érdekes logika mentén próbálozik a kander.hu. A levelezést mindeképp érdemes végigolvasni, mert nagyon szépen látszik, ahogy az udvarias határozottságból mindkét fél a befeszült határozottságra vált át. A végén pedig megtudhatjuk, hogy kinek van igaza.
Tisztelt Tékozló Homár!
Vettem egy alaplapot a kander.hu weboldalon. Már ott sánta volt az egész, hogy cseh cégtől kaptam számlát, de még nem engedtem a rossz gondolatoknak teret. Aztán a rendelt termék nem megfelelően működött. Mivel ez a szakterületem, hamar felmértem, hogy a típussal gondok lehetnek, így 2 nap után jeleztem a vevőszolgálaton, hogy a vásárlásnál az elállási jogommal szeretnék élni. Na ekkor kezdődött a mellébeszélés, mely már bohózatba illik.
Olvasson tovább!