Tékozló Homár


Gyorstalpaló mindenkinek: fogyasztói jogok hibás termék esetén

2018.03.06. 11:45 | Homár Hilda | 57 komment

763_42_file_-600x400_1.jpg

Az alábbi ügy a csigát üldöző nyugdíjas bácsi tempójában ugyan, de megoldódott már. Amiért mégis kikerül (úgy is, hogy tavaly év végén történt az események nagy része) az azért van, mert a megoldási sebességén túl is számos klasszikus vevőkiakasztó elemmel dicsekedhet, és így un. fogyasztóvédelmi ló. A szerteágazó problémahalomnak köszönhetően pedig egy igazán kimerítő összefoglalót tehetünk közzé, a hibás teljesítés, a szóbeli panasz, telefonos ügyfélszolgálat és a hivatali eljárásindítás témakörében. 

Kedves Homár!

Kérlek, posztoljátok az alábbit, hogy mások is okulhassanak a történtekből, és még véletlenül se jusson eszükbe bármelyik KIKA áruházban vásárolni valamit.

Próbálnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, ha létezne... Január 1-től a járási hivatalok illetékesek a fogyasztóvédelmi ügyekben, ettől így sokat nem várhatunk. A Békéltető Testület honlapján is szerepel a KIKA a feketelistán, mint együtt NEM működő szervezet. Ezek után nem tudom, kinek írhatnék még erről a nevetségesen egyszerűnek tűnő ügyről, amit valószinűleg egy jobb kombinatorikai készséggel rendelkező csimpánz is meg tudna oldani, a KIKA dolgozóinak eddig sajnos ez nem jött össze.

Íme a történet:

2016. márciusában vásároltunk a KIKA Lehel úti áruházában egy ágykeretet, 2 ágyrácsot, komódot, 2 éjjeli szekrényt, valamint egy komplett nappali bútort. Minden rendben is volt egészen november elejéig, amikor is az ágykeret sajnos feladta a harcot, az egyik lába hosszában kettérepedt, valamint ebből
adódóan egy másik helyen is meghasadt. Bejelentettem a KIKA ügyfélszolgálaton, képekkel dokumentáltam is. Mivel láthatóan anyaghibáról van szó, azt mondták, kicserélik a rossz darabokat.

Szerettem volna azonnali megoldást a dologra, tekintve, hogy egy napi használatban levő ágyról van szó, de persze megértem az üzleti érdeket is. Sajnos a bútorhoz külföldről kell megrendelni a cseredarabokat, ezért biztos lesz 2-3 hetes átfutási ideje. Oké, lenyeltük a békát, ez van.

A 3 hét eltelt, sehol semmi. A KIKA ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 1 azaz egy darab ügyfélszolgálatos kollégájuk van az egész országra, ezért ha ő éppen szabadságon van, akkor nem lehet őket elérni sem e-mailben sem telefonon. Néhány perc csörgés után a központjuk automatikusan random
bútorosztályra kapcsol, de mivel minden alkalmazottat "Tessék KIKA"-nak hívnak (bár van Tessék Kisbútor is) ezért sosem tudni, hogy valójában kivel beszélsz: a kisbútorok tudományának doktorával, esetleg egy eladóval aki éppen arra járt és megszánta a folyton csörgő telefont.

Nagy nehezen sikerült elérni valakit (3 nap próbálkozás és több e-mail után, amit utólag elismertek, hogy megkaptak - csak hát nem hívtak vissza és nem is válaszoltak). Elmondtam, hogy mi is a konkrét problémám az ügyintézés menetét leszámítva: a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog.

Megnéztem a Ptk. vonatkozó részeit, és a szolgáltatónak nincs időbeli kötelezettsége a csere végrehajtására. Tehát lehet akár 3 hónap is. Viszont a törvény azt is kimondja, hogy az olyan cikkek cseréjét aminek hiánya a garanciális időszak alatt kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a fogyasztót, reális időn belül kell elvégezni. Én a 2-3 hetet simán reálisnak tartottam volna. A Ptk. szerint "törekedni kell" a 2 hét alatt lezajló cserére, de ezt túl tágan lehet értelmezni, ezért sajnos így, több mint 1 hónap elteltével is a földön alszom, a feleségem a kanapén.

A KIKA erre a hétre tett ígéretet, hogy leszállítják és be is szerelik a hibás darabokat.  Felhívtam őket ismét, újabban (néhány napja) már csak kb. 1 percig csörög az ügyfélszolgálat, utána elnémul a vonal, de nem szakad meg. Ez is egy mód az ügyfélszolgálat terhelésének csökkentésére... Nos, nagy nehezen sikerült Tessék KIKA-val beszélni, aki tájékoztatott, hogy a "rekla-kolléga" nagyon elfoglalt és nem tud a telefonhoz jönni, de visszahív még ma ha elfogytak a hívásai. Mivel sosem veszik fel a telefont, nem tudom milyen hívások lehetnek és honnan jönnek. 

Az ügyfélszolgálatos hölgy egyébként megértő volt, továbbította a kérésem az üzletvezető felé, aki viszont azt mondta, hogy mit képzelünk, akkor is vársz hülyegyerek, ez van. Elmondtam azt is, hogy a szakadék szélén táncolunk, egyszer elfogy a birkatürelmem, illetve ha a babának vagy a feleségemnek ebből adódóan bármi problémája lesz, akkor onnantól az nem csak a mi problémánk lesz hanem a KIKA baja is. Gondolom, halálra rémültek.

A dühítő a dologban az, hogy a Fogyasztóvédelem megszűnésével (és így, hogy a KIKA nem működik együtt a Békéltető Testülettel sem), esélyem sincs arra, hogy érvényesítsem a jogaimat, a KIKA meg nyilván tesz rá nagy ívben. Némi vásárlócentrikus magatartással nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy
ha adnak egy új ágykeretet, esetleg az ágykeret árát beszámítják egy másikba, akkor talán megmaradok vevőnek, aki azért ráadásul nem 10-20 ezer forintot hagyott már ott náluk.

Ezúton is köszönöm a KIKA-nak az emberséges hozzáállást és a mérhetetlen erőfeszítést amit beletettek ebbe a dologba.

ps.: az ágy lábának kicserélésétől ezúton eltekintek és ennek tetemes költségét felajánlom a Steinhoff International-nek, hátha ez megmenti őket a csődtől. (De nyugodtan dugják fel maguknak, ha úgy jobb.)

Üdvözlettel,

G.

UPDATE

Valamit megérezhettek a dologból, a leveled után néhány perccel felhívtak, és dec. 29-re
ígérték a szállítást/beszerelést. Egyelőre maradjunk ennyiben, ha ez bekövetkezik akkor ne tegyétek ki
a posztot, bár bosszantó és tanulságos ettől még... de inkább gyorsan elfelejtem az egészet a KIKA koordinátáival együtt. Ha valami miatt mégis meghiúsul a csere, akkor mindenképp jelentkezem... :)

Egyébként fogyasztóvédelmi szempontból érdekes témát feszeget a dolog, továbbra is kérdéses pl. számomra, hogy ilyen esetekkel a Fogyasztóvédelem megszűnése után kihez és hogyan lehet fordulni, erről esetleg akár ti is kitehetnétek valami infót, gondolom nem vagyok egyedül a kérdéssel.

UPDATE 2.

Szia,

Érdekes dolog történt, ha valamire, akkor erre nem számítottam... :)

Tehát:

A megbeszélt napon megjelent a KIKA embere a cserealkatrészekkel. Szemrevételezte az ágyat, hümmögött kicsit, látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kicsivel később ki is bökte:

Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok.

Természetesen de, próbáltuk. Az első beszélgetésnél anno elhangzott, hogy elsősorban cserekötelezettségük van, nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul. Emiatt tovább nem is erőltettem anno, értek a szóból általában.

Azt is elmondtam, hogy nem lett volna bajom a javítással, ha nem ~2 hónap alatt realizáljuk, továbbá ők is megtarthattak volna egy egész jó ügyfelet, de lassan nagyon messzire gurul a gyógyszerem és egyre nehezebb lesz utolérni. (Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)

Ekkor jött a fordulat, a szerelő megkérdezte, kivel beszéltem, majd felhívta a központot, és 2 perc után azt mondta: elviszem az egészet, innentől akár most is mehettek levásárolni, visszavettük...

Ennek nagyon örültem, azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek.

A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit.

És akkor lássuk, mi mindenben nem felelt meg a szabályoknak a Kika panaszkezelése a fenti sztoriban:

Kedves Gábor!

Valóban bosszúságra adhat okot, ha a vállalkozás nem tartja be a kicserélésre saját maga vállalt határidőt, és még csak nem is ad tájékoztatást annak elhúzódásáról, valamint az azt okozó körülményekről. 

  • A vonatkozó jogszabály szerint hibás teljesítés esetén a kijavítást vagy kicserélést (a dolog tulajdonságaira és az általad elvárható rendeltetésére figyelemmel) megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
  • A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
  • Abban az esetben, ha több hét, akár hónap is eredménytelenül telik el, célszerű írásban, bizonyítható módon (pl. szóban jegyzőkönyvbe foglalva, írásban belföldi tértivevénnyel ellátott levélben vagy faxhívás útján) rövid határidőt tűznöd a kicserélés teljesítésére.
  • A teljesítés ismételt elmaradása esetén joggal kérheted a csere helyett az árleszállítást, vagy végső esetben érdekmúlásra hivatkozással akár el is állhatsz a szerződéstől, amely esetben a teljes vételár visszafizetését kérheted. Ezt célszerű már a végső határidő közlésével egyidejűleg kilátásba helyezni a vállalkozás részére.

  • A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
  • Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 30 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

  • A telefonos ügyfélszolgálatra érkező panaszról a vállalkozás köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. A fogyasztó kérésére a vállalkozás köteles a hangfelvétel fogyasztó általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles a fogyasztó kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A fogyasztó részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
  • Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.
  • A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a vállalkozásnak a szóbeli panaszoddal és kicserélés iránti igényeddel kapcsolatos, határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, valamint a számodra elfogadhatatlan ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a vállalkozás részére. Javasolt továbbá a kicserélésre végső határidőt tűzni.
  • Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a vállalkozás részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben. Ha a korábbi panaszodra a vállalkozás részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.
  • Abban az esetben, ha a vállalkozás elutasítja a panaszt, akkor dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/ ) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület ingyenes eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. Az igényérvényesítés, illetve a bírósági eljárás során ingyenes jogi képviselet érdekében (bővebben itt: http://igazsagugyihivatal .gov.hu/jogi-segitsegnyujtas) lehetőség van a kormányhivatal jogi segítségnyújtó osztályához fordulni.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [17/A.§, 17/B.§, 47.§ (9a) bek.
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Mit várunk egy vadiúj matractól? Hát ennél többet!

2018.02.02. 13:01 | Homár Hilda | 50 komment

dsc_0391.JPG

Aludni lehet hason, háton, oldalt, kifliben, párnát szorongatva, kutyához bújva vagy macskával a fejünkön, de az biztos, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen fekhelyen műveljük ezt. Hát- és derékfájás, kialvatlanság a jussa annak, aki rossz matracra hajta álomra a fejét esténként, onnan meg csak egy lépés az ingerültség és a válás, amit ki akar magának. Így aztán gondosan válasszuk ki a nekünk legmegfelelőbb matracot, és egyáltalán ne hagyjuk annyiban, ha mégsem úgy viselkedik, ahogy ígérték nekünk. Matracügyi tanácsadás következik.

Kedves Tékozló Homár!

Történetünk rövid, egyre fájdalmasabb és megoldatlan, ezért gondoltam megírom, érdemes lehet a blogodban megosztásra.

2017.05.18-án vásároltunk (+kb. 2 hét szállítás) egy matracboltban egy 140*200-as matracot. Kommunikált élettartamához képest igen rövid idő alatt elkezdtük érezni, hogy valami nem stimmel a matraccal, mert derék és hát fájással ébredünk. Megnéztük a matracot ágynemű nélkül, aminél úgy láttuk, hogy nincs különösebb probléma. Ezért elkezdtem nézni, mi történik, ha súllyal terhelem. Látható, érezhető, hogy nyomásra jelentősen jobban besüpped a matrac (nincs tartása) azokon a helyeken, ahol fekszünk. Vagyis egy pár hónapos matracot sikerült kifeküdnünk.

Olvasson tovább!

Retró vásárlói élmény a Mömaxban

2017.08.24. 12:54 | Homár Hilda | 66 komment

950_kep95058c29611aef53_1.jpg

Az egykori Baumax helyére benyomult osztrák bútoráruházlánc 2 éve ősszel nyitotta meg első üzletét Magyarországon. Azóta kétszer szerepelt a Homáron. Az alábbi levél alapján ez vagy úgy történhetett, hogy eleve kevés vevő teszi ki magát ennek az elszántsági versenynek, vagy történt valami, amitől mostanában változtak a dolgok az áruházban. Reméljük az utóbbi, és ezzel el is értük a gödör alját.

Szocialista retró a Mömaxban

Sajnos tavalyelőtt a legendás Jégbüfé megszűnésével eltűnt az ország talán utolsó szocialista retróbárja. Ki ne emlékezne rá? Egy sort végigállva tudtunk rendelni, aztán a következőt kivárva kiadta valaki az minyont, majd ha ezt túléltük, lehetett a kasszánál is sorban állni. (majd állva behabzsolni mindent). Nem volt az a „műkedvesség” a dolgozók arcán, az őszinte (enyhén bunkó) kiszolgálás adta meg a hely igazi hangulatát. Azok a keserű, de mégis valahogy szép napok!

De hová menjen most az ember, ha szeretne kicsit nosztalgiázni?

Javaslom a retróhangulat szerelmeseinek a Mömax áruházakat!

Külsőre ugyan akár egy svéd bútorüzlettel is összetéveszthetnénk: szépen kialakított kiállítótér, labirintus szerű kialakítás, nappali – hálószoba – konyha stb. osztályok. De hol lehet itt a bútort megvenni? Rejtélyes… Felettébb rejtélyes.

Olvasson tovább!

5 hét után sincs sehol a konyha, a bútoráruház meg tesz a dologra

2017.05.22. 09:33 | Homár Hilda | 37 komment

950_kep95058c29611aef53.jpg

Ember tervez, Mömax-beszállító nem végez. 2 hét helyett 5 hét eredmény nélküli várakozás nem túl jó ajánlólevél.

Tisztelt Homár!

2017. április 1-én rendeltem meg egy konyhabútort a Mömax budaörsi boltjában. A megrendelt és még aznap kifizetett bútor "Best Price" akció keretében mindössze 39.990 Ft-ba került, ráadásul lehetett igényelni házhoz szállítást és a teljes bútorzat beszerelését is. Az ár-érték arány egészen jól hangzott, megrendeltem. Sajnos a termék a bolt raktárában nem volt kapható, így azt meg kellett rendelniük, a szerződésre is ráírták, hogy kb. 2 hét múlva termék megérkezik a budaörsi boltjukba és felveszik velem a kapcsolatot a megadott elérhetőségek valamelyikén, hogy egyeztethessük a továbbiakat (kiszállítás, beszerelés).

Eddig minden remekül hangzik, de az értesítés csak nem akart megérkezni.

Olvasson tovább!

Hú, de csúf megoldás!

2017.05.09. 11:25 | Homár Hilda | 46 komment

mas_szinu_elvedo.jpg

Azok közé tartozol, akik szerint az Ikea ≠ minőség, csak a csináltatott bútor az igazi? Hah! Akkor olvasd el ezt a sztorit, különös tekintettel az ügyfélkezelésre, meg nézd meg a fenti képet (a társát ki se mertük tenni), és légy kedves bíráld felül a nézeteidet.

Kedves Homár!

Egy bútorvásárlás és az azt követő ügykezelés miatt írok nektek. Az eset még tavaly történt, de azóta sem tudtunk teljesen belenyugodni, főleg, hogy néha meséljük ismerősöknek, és ők is felháborodnak. A sok huzavona után leginkább már annyi is elégtétellel töltene el, ha az esetem kikerülne a blogra. Szeretném mások figyelmét is felhívni arra, hogy érdemes azt is átgondolni, amikor bútor készítőt választanak, hogy ha nem sikerül minden elsőre, akkor milyen módon lehet majd egyeztetni a korrekciót. Én ezek után Ikea alá nem szívesen adom. Küldök fotót az általuk javítottnak titulált 2. körben szállított bútorról is.

Az én történetem:

Olvasson tovább!

Nem tudja az IKEA, hogy hány év garanciát adott a kanapéra

2017.02.10. 12:26 | Homár Hilda | 126 komment

Amikor megjelent idehaza az IKEA, két dologgal okozott jó nagy meglepetést a magyaroknak: az egyik, hogy tegezte őket, a másik, hogy simán visszavett tőlük mindent, akár olyan indokkal is, hogy mégsem fért be az a fotel a szobába. Óriási reveláció volt ez a népnek, mely addig arra volt kondicionálva, hogy a hibás terméket is csak bozótharc árán tudja kicseréltetni. Aztán teltek az évek, és oda jutottunk, hogy a saját minőségellenőrük által is hibásnak talált bútor kapcsán azon megy a vita, hogy 2 vagy 3 év a garancia rá, miközben a honlapon 10-et írnak.

Kedves Homár,

Egy IKEA-S kanapé történetét szeretném elmesélni és egyben a segítségeteket kérni, az ügy megoldásában.

2013. 11.08-án vásároltam egy KIVIK típusú kanapét, 199.980 Ft-ért, a budapesti IKEÁ-ban. A kanapé fekvő része, rendeltetésszerű használat mellett, 3 év alatt, alvásra sajnos teljesen alkalmatlanná vált, sokszor a derekunk is megfájdul, ha hosszabb ideig ülünk/fekszünk a fekvő részen.

2016. 11.02-án telefonon jelentettem is a problémát az IKEA vevőszolgálatán, ahol azt a választ kaptam, hogy nagy szerencsémre, erre a termékre 3 év garancia van, úgyhogy hamarosan jelentkezni fog a minőségellenőr, várjam a hívását. Az említett minőségellenőr azonban nem jelentkezett, helyette viszont kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy a termékre csak 2 év garancia vonatkozik.

Olvasson tovább!

Ismeri a Bella Itália Bútorházat?

2017.02.06. 15:09 | Homár Hilda | 59 komment

csavarlyuk.jpg

A Bella Itália Bútorház nem most debütál nálunk, igaz, akkor nem akartak reagálni a posztra, hiába küldtük el nekik. Ki tudja, lehet, hogy most fognak. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Szeretnénk megosztani, hogy milyen kálvárián megyünk keresztül, hátha ezzel valakit megkímélünk hasonló helyzettől. Ha valakinek eszébe jutna a Balla Itáliától vásárolni: BOTRÁNY! Nagyon NEM ajánlom, hogy itt vásároljanak!

Mi 10 hét után kaptuk meg a bútort, és akkor is harcolni kellett azért, hogy átvehessük. A kanapé sérült volt, (ezt is rögtön képekkel illusztrálva jeleztük a cégnek… nem foglalkoznak vele), még nekünk kellett fúrni, összeszerelni több órás munka árán tudtuk használhatóvá hozni. Mindez egy 356 800 Ft.

Olvasson tovább!

Bútort összeszerelési útmutató és csavar nélkül összerakni nem kell félnetek

2017.02.02. 09:28 | Homár Hilda | 102 komment

shutterstock_524670103.jpg

Bútort webshopból? Talán. De mivel jellemzően nagy kiadás, viszont egy csomó tulajdonságot nem lehet leírás meg kép alapján mérlegelni, én nem hiszem, hogy tenném. Bár olvasónk problémáinak nagy része nem ennek volt köszönhető.

Kedves Homár!

 Az outletbutor.hu-ról volt „szerencsém” megrendelni egy sarokétkezőt. Kezdődött azzal, hogy a bútor a honlap szerint raktáron volt. Ehhez képest kiderült, hogy ez azt jelenti, hogy valahol máshol raktáron van, ahonnan ők majd pár hét múlva megkapják, és akkor szállítják majd ki. A várt dátum előtt pár nappal kiderült az is, hogy abban a színben, amiben rendeltem, egyáltalán nincs, csak egy másikban tudnák szállítani, de mivel karácsonykor szerettem volna leültetni a családot, nem nagyon volt választásom.

Most már csak egy napot csúsztak, valamint a napon belül pár órát (a ¾ óra múlvához képest), következő problémaként viszont a szállító fiúk szerették volna kifizettetni még egyszer a bankkártyával neten már kifizetett terméket („nálunk nem is lehet bankkártyával fizetni”). A megmutatott visszaigazolás nem volt elég, hosszas telefonálgatás után derült csak ki, hogy nem én akartam átverni őket, hanem fordítva. Kicsit csúnyán néztek, mikor megjegyeztem, hogy ezek után fogadni mernék, hogy a dobozban sem az van, aminek kellene. Kelletlenül asszisztáltak a kinyitásban, de mivel már sötét volt, nekünk meg elegünk, annyit állapítottunk meg, hogy kb úgy néznek ki a darabok, ahogy kell.

Olvasson tovább!

Cipőt a cipőboltból, elemes bútort NE az Ikeából

2016.12.12. 10:09 | Homár Hilda | 156 komment

besta-tv-tar-komb_0362160_pe546344_s4.JPG

Régi szép idők, amikor a szerencsebambusz, a Klipan, a Pöang meg az Ivar atombiztos sarrokövei voltak az Ikeának meg az ember életének! Aztán teltek az évek, és a töpörödés elérte a svéd termékeket is. A Bekvam alacsonyabb lett, a Sötsak dammsugare rövidebb, és épp a hétvégén detektáltuk, hogy a mindent benyelő Frakta is kisebb. Ez a tendencia mondjuk elég rosszul érinti azt, aki az elemes bútorcsaládját alapozta a sárga-kék dizájnra.

Cipőt a cipőboltból, elemes bútort NE az Ikeából!

Előrelátó fogyasztóként az Ikea Bestára esett a választásom, amikor elemes bútort vettem azzal a szándékkal, hogy később bővítsem. Hiszen Ikea biztos lesz később is, és talán a Besta rendszer sem szűnik meg.

Feltételezésem helytálló volt. Van Ikea és van Besta. Azonban a szín, amiből vettem az első adag szekrényt, megszűnt, mire a második adag szekrényt vettem.

Bosszúsan, de tudomásul vettem, hogy a színvilág gazdagsága a tervezett kétszerese lesz. Arra azonban még ezután sem számítottam, ami akkor jött, amikor a minap újabb bővítéssel próbálkoztam.

Olvasson tovább!

Már az Ikeában sem lehet bízni?

2016.09.16. 10:38 | Homár Hilda | 66 komment

screenshot_2016-09-16_10_34_42.png

Látják ezt a szép, rendezett, letisztult konyhát? Na, hát NIkié egész biztosan nem így néz ki, pedig ikeás elemekből ikeás kollégák lemérése után gyártva, ikeás szakik rakták össze.

Kedves Homár!

A történetem tavaly tavasszal kezdődött, amikor is úgy döntöttem, hogy az IKEAból szerzem be az új konyhabútorom, egy "Personlig" konyhapulttal kiegészítve, mivel a készen kapható darabok nem voltak megfelelőek az elképzeléseimnek. Gondoltam az IKEA nem tűnik el egyik napról a másikra, 25 év garanciát ígér, azért az már csak jelent valamit, megéri azt a plusz pénzt nekem hogy ne egy kisvállalkozót kelljen hajkurásszak, ha valami probléma merülne fel.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása